Vannak esküvők, amelyek valamiért emlékezetesebbek maradnak a többinél – Mariettával és Sanyival így esett. Tegye fel a kezét, aki ismeri Birit! Sebaj, én sem ismertem korábban, sőt azt sem tudtam, hogy van ott egy ilyen esküvői helyszín! Nehéz dolgom lenne, ha bizonygatni próbálnám, hogy belesimul az átlag magyar falu vizualitásába – kívülről felületesen szemlélve még mondhatnám, hogy szépen felújított kastély, de belülről… a belsőépítészet és dekoráció extravaganciáját, bevállalósságát szinte megkoronázzák Romina Ressia anakronisztikus alkotásai a falakon, melyek komikus megvilágításba helyezik korunk idoljait, ám egyben érzékeltetik az ember jellemének változatlanságát is. Humorérzékkel bíró egyéneknek érdemes a neve mögött megbúvó linkre kattintani (persze csak eme galéria becsületes végigpörgetése után). Kulturális kitekintésünk végeztével meg kell említenem azt is, hogy a fotózás utáni nyugodt álmomat nagyban támogatta az ünnepeltek és a vendégek lazasága és természetessége, és persze az unikornisok puhasága (erről majd később… talán…). Jegyesfotóikat ITT nézhetitek meg.
Smink: Szilvi Zsembery | Haj: DiArt | Menyasszonyi ruha: Daalarna – Benes Anita | Helyszín, dekoráció, csokrok: Le Til Kúria | Ceremóniamester: Roland Sebastian Nemes | Zene: Cascade Music Jam